Autópálya a jamaikai nap alatt
Forró homok, pálmafák és reggae – legtöbben így képzeljük el Jamaicát. Idén lehetőséget kaptunk, hogy kerítést szállítsunk Jamaica autópálya projektjéhez.
Még 2000-ben indította a kormány Jamaicában az Autópálya 2000 nevű projektet. A kivitelezést több szakaszra osztották, és e szakaszoknak különböző határidővel kellett elkészülniük. A cél az ország egyes részeit összekötő autópálya-rendszer megépítése volt:
· a dél-keleti országrész (itt található a főváros, Kingston) összeköttetése az ország észak-nyugati csücskével (és a legjelentősebb várossal, Montego Bay-jel);
· valamint Ocho Rios összeköttetése a közép-északi partvidékkel.
A nemzetközi szabványoknak megfelelően a többszintes autópálya vészkijáratokkal is rendelkezik.
A Betafence kotlarniai gyára négykonténernyi Galitor galvanizált fonott dróthálót és Robusta személybejáró kaput gyártott és küldött a jamaikai Bouygues Travaux Public fő kivitelezőnek. A Betafence zwevegemi (belgiumi) gyára Bekaclip fém oszlopokat szállított a projekthez.
Amikor Usain Bolt a legutóbbi nemzetközi megmérettetését is győzelmi mámorban fejezhette be, a jamaikai miniszterelnök úgy döntött, róla nevezi el az autópálya St. Catherine-t Clarendonnal összekötő szakaszát.
![]() |

