Betafence társadalmi program – „Biztonság az iskolában”
A Betafence mottója: „Biztonságban, ami fontos”. Legtöbbünk számára gyermekeink biztonsága a legfontosabb. E gondolat vezérelte az idén útjára induló „Biztonság az iskolában” társadalmi programunkat. A programot 3 balti államban vezettük be: Litvánia, Lettország és Észtország vezetése egyaránt támogatja a Betafence törekvéseit.
Több órányi megbeszélés és egyeztetés eredményeként 3 fő programpont került meghatározásra:
- „Biztonságos iskola” elnevezésű Facebook fiókok létrehozása, ahol a tagok az iskolai biztonsággal kapcsolatos különféle témákat beszélhetnek meg (erőszak, kamerák, őrök stb.);
- Az oktatási minisztériumokkal, illetve szociális portálokkal közösen végzett kutatás keretében a legfontosabb biztonsági kérdések meghatározása;
- Egy biztonság témájú ismeretterjesztő film elkészítése és terjesztése az iskolavezetők számára, kihangsúlyozva azon legfontosabb veszélyeket, amelyekkel a gyermekeknek, a szülőknek és a tanároknak számolniuk kell.
Határozottan hiszünk abban, hogy kezdeményezésünk hatására országszerte foglalkozni kezdenek a biztonsággal kapcsolatos kérdésekkel, elősegítve a gyerekek fokozottabb biztonságérzetét az iskolákban.
Töltse le a lett iskolák hírlevelét
![]() |

